Előadások, prezentációk. Az életünk részét képzik. Akkor is, ha oktatók vagyunk, akkor is ha vállalkozók, üzletemberek.
A prezentációk tartása a PC-k megjelenése óta folyamatosan fejlődik, egyre jobb eszközök és technika érkezik, amellyel még profibbá válhatunk.
A Google munkásságának köszönhetően néhány napja egy olyan technikai konfigurációt sikerült összehoznom, ami több problémát megold és túlzás nélkül mondhatom, hogy ma az egyik legprofibb technikát képviseli.
Nehézségek, amivel napi szinten küzdesz
Lássuk először, hogy általában mivel is küzd egy előadó a prezentáció során:
- a projektorhoz vagy kijelzőhöz vezető kábel nem tökéletes. Szaggat a vetített kép, esetleg meg-megszakad. (nézői/hallgatói oldalról ez sokat ront a színvonalon és az előadás élményén, nagyon zavaró tud lenni)
- jó lenne, ha távolról tudnánk léptetni a diákat, hiszen ha mindig oda kell lépnünk/sétálnunk a laptophoz az nem túl előnyös
- előadás közben nehéz érzékelni az eltelt időt, emiatt kell egy számláló ahol látom mennyi idő ment el vagy van még hátra
- a közönségtől való kérdezési technika is kihívás lehet, főként ha nagy a terem. Ilyenkor egy külön embernek kell szaladgálni mikrofonnal
Természetesen ott van még az emberi tényező, maga az előadó. Nem biztos, hogy mindenki úgy tud beszélni, hogy azt mindenki élvezze, mindenkit lekössön. Ezzel most nem foglalkozunk, hiszen itt a technikai megvalósításra helyezzük a hangsúlyt.
Így lesz profi a prezentációd
Lássuk, hogy mi mindenre van szükségünk 2020-ban ahhoz, hogy technikailag profi legyen az előadásunk:
- helyi wifi hálózat (ehhez kell egy wifi-s router)
- Google Chromecast a TV-hez vagy projektorhoz csatlakoztatva
- Google diák applikáció
- saját okostelefon/tablet
A fenti eszközökkel és szoftverrel képesek leszünk arra, hogy a saját telefonunkat használjuk a prezentáció diáinak léptetésére. Szintén telefonon láthatjuk az eltelt időt és természetesen a helyi, pontos időt is. Így két helyről ellenőrizhetjük, hogy hány percünk van még hátra. A diák alatt meg tud jelenni a hozzájuk írt előadói jegyzet. Ezen felül pedig pár kattintással kérdésbankot hozhatunk létre.
A kivetítőn megjelenik egy weboldal cím, amit a nézők/hallgatók beírva a böngészőbe kérdéseket tehetnek fel, akár anonim módon. Ezeket a többi résztvevő tudja like-olni, dislike-olni, mi előadóként pedig ki tudunk egyet választani. A kiválasztott kérdés kivetítésre kerül, így egyszerű módon láthatja mindenki, az előadó pedig könnyedén tud rá válaszolni.