Ha megnézünk egy akciókamera-reklámfilmet, két dolog juthat eszünkbe, beállítottságtól függően:
- én is veszek egy ilyen kamerát, és akkor nekem is egyből ilyen lesz a nyaralós videóm
- mi ez a kamu? tuti hogy valami profi stáb készítette az anyagot, ilyen „filmet” mezei felhasználóként kivitelezni lehetetlen!
Mi azt mondanánk, hogy van arany középút. Hogy néminemű odafigyeléssel, és 4 téma szerint csoportosítva a kötelező legfontosabb dolgokra tűnő odafigyeléssel bizony eredményeket lehet elérni:
nem várhatjuk azt, hogy kapásból olyan filmet készítünk, mint a GoPro-reklámfilm, de igenis, olyan tartalmat elő tudunk állítani, amit büszkén fogunk tudni visszanézni, mutogatni, nem pedig egy nagy értetlenkedés lesz az egész, megpróbálván a technikára és az egyéb körülményekre fogni saját tudatlanságunkat.
Tomival elmélkedtünk egy kicsit, és arra jutottunk, hogy igazából 4 fontos téma van, amelyekre ha odafigyelünk – ebben a sorrendben, és ezek szerint cselekszünk, akkor az anyagunk a végén bizony nagyságrendekkel jobb lesz, mint a szomszédé.
Lássunk is hozzá, mi ez a 4 téma.
1. Technika – Be kell vásárolni vagy sem?
A technikával kapcsolatban az a legérdekesebb dolog, hogy 2020-ban már évek óta lehet olyan mobilokat kapni, amelyekkel rendkívül jó minőségű felvételeket lehet készíteni – ne ámítsuk magunkat tehát azzal, hogy nekünk milliós dolgokba kellene beruháznunk ahhoz, hogy értékelhető végeredmény születhessen.
Egy FullHD-ben videózni képes, elmúlt 5 évben kijött mobiltelefon simán megteszi.
Ne rohanjunk tehát vásárolni, és ne is legyen az a kifogásunk, hogy nem vettünk valami hiper-szuper kamerát 1,5 millióért. Node kell nekünk egyáltalán például egy GoPro, avagy bármilyen más akciókamera?
Ez csak és kizárólag attól függ, hogy miről szeretnénk felvételeket készíteni, ha sétarepülőre, szörfdeszkára, snowboardra, hőlégballonra, vagy ejtőernyőzés közben a csuklónkra (az extrém [és vagy mozgást igénylő] sportok listája nem teljeskörű) szeretnénk rögzíteni a kamerát, ahhoz, hogy egy különleges látószögben mutathassunk be dolgokat, akkor nyilvánvalóan egy bármilyen kamerával, mobiltelefonnal, ami nem akciókamera, gondban leszünk.
Minden más esetben az akciókamera viszont – ha nem is kifejezetten hátrány – használata viszonylag körülményes (tartozékoktól és pontos szituációtól függően). Egyetlen dologba érdemes beruházni, ha már vásárolni akarunk,
egy stabilizátor nagyon jó szolgálatot tehet.
Nézz utána, gimball, osmo, egy selfie-bot szerű képződmény, amibe például a telefonod be bírod pattintani, és ezekkel a cuccokkal forgatva (úgy fogsz kinézni mint egy félprofi 😀) a tested helyváltoztatásából, mozgásából adódó képremegést hihetetlen jól ki lehet zárni a képletből.
(Manapság már számos mobiltelefon beépített képstabilizátorral rendelkezik. Nyilván nem kell tőlük csodát várni, de a semminél jobbak.)
2. Nade hogyan is vegyük fel, amit akarunk?
Ha tehát eljutottál odáig, hogy van egy használható, 1080p képes mobilod, netalántán egy osmo-t is beszereztél a stabilizálás érdekében, akkor jön a következő téma: hogyan vedd fel, amit felveszel.
Nem nyújtjuk túl hosszúra a szót, triviális (az ipart komolyabban űző profiknak már már nevetségesen alapvető) apróságokat fogunk megemlíteni:
Fénnyel szemben nem videózunk.
Alaptétel fotózáskor, és videózáskor is, hogy érdemes úgy készíteni a felvételeket, hogy az a tárgy legyen fénnyel megvilágítva, vagy az a tér, amelyet fel szeretnénk venni.
Ha egy épületet szeretnénk megörökíteni, akkor ne az árnyékos oldalát tegyük, ha embereket akarunk megörökíteni, akkor figyeljünk rá, hogy mindig a nap és az „objektum” között helyezkedjünk el, kerüljük az olyan felállásokat, hogy „nap-objektum-én”.
Aki eddig erre a dologra nem figyelt, de innentől kezdve megteszi, nagymértékű minőségjavulásra lehet a későbbiekben figyelmes.
Rules of Thirds
A másik dolog, amire érdemes nagyon odafigyelnünk, az a harmadolóvonalak használata, és az aranymetszés szabályának ismerete. Rengeteg szakirodalom foglalkozik ezzel, nem akarjuk a spanyolviaszt újra feltalálni, inkább csak felhívnánk rá a figyelmet, hogy a spanyol viasz köszöni, él és virul:
A képet széltében és hosszában elharmadolva osztóvonalakat húzhatunk be (a modern mobilok kamera-appjában ez pofonegyszerűen beállítható – javaslom, hogy kapcsold be most, ha még nem tetted), és az ezáltal előálló 4 vonal találkozási pontjai adják ki az aranymetszés pontjait:
Törekednünk kell arra, hogy ezekbe a pontokba, ezekre a vonalakra essenek a képre döntő mértékű befolyással rendelkező objektumok.
Példaképp: ha a tengert fotózod, vagy videózod, akkor az ég és a tenger találkozásának nem a felezőbe kell kerülnie, hanem az alsó vagy felső harmadolóvonalra.
Ha a híradóba belenézel, akkor ott is azt láthatod, hogy nem premier plánban középen ül a hírolvasó, de ha megnézed a cikkhez kapcsolódó vlog-bejegyzésünket, akkor azt is láthatod, hogy Tomival mi is úgy ültünk be, hogy a harmadolóvonalak közelébe helyezkedtünk.
Lényeg a lényeg: ha használod az aranymetszés szabályát, akkor olyan tartalmakat fogsz tudni előállítani, amik szimplán és egyszerűen csak sokkal jobban fognak mutatni, mint bármi más, amit előtte csináltál.
Miért gondoltuk azt, hogy ezt a két pontot így ki kell emelni? Add oda az utcán 5 embernek a mobilodat, hogy lőjön rólad egy képet, és megtudod. 100-ból 97 borzasztó képet fog csinálni (a jobb fejek legalább mondják hogy nézd meg és addig csinálják amíg jó nem lesz :D), és vajon miért? Mert egyszerűen az átlagember (tisztelet a kivételnek) nincs képben az említett két ponttal.
3. Milyen történetet akarsz elmondani?
Ha már tudod hogy mivel fogsz felvételeket készíteni, és a két legalapvetőbb fortéllyal is tisztában vagy, akkor irány a terep, lehet videózni.
Állj, itt követik el a legtöbben az egyik legnagyobb hibát, elmennek nyaralni (vagy bárhova) és össze-vissza videózgatnak, majd nem értik, hogy ebből hogy nem lett egy normális film.
Elmondjuk a trükköt, nagyon egyszerű: Tudnod kell, hogy mi az a történet amit el akarsz mesélni, és ennek megfelelően kell, hogy legyen a fejedben egy nagyjábóli forgatókönyv (nem kell túl komoly dolgokra gondolni): ha autóval mész Horvátországba nyaralni, akkor kelleni fog pár snitt a pakolásról, az indulásról, az útról, a kávézásról az autópálya mellett…
Ezek a dolgok marginális mennyiségben kell, hogy benne legyenek a filmedben, de egy jó keretet fognak adni a tartalomnak.
Gondold végig, hogy mit akarsz felvenni előre,
számold át, hogy miből mennyi felvétel kell, hogy olyan tartalmat szerkeszthess a végén belőle, amelyre előtte még gondolni sem mertél. 🙂 Attila a nászútján 16 órát videózott, amiből egy 1 óra 22 perces filmet sikerült szerkeszteni. (Ha elég hosszú nászútra mész, akkor a 16 óra az semmiség. :D)
Ilyenkor jön az a lélekterhelő kérdés, hogy most akkor videót forgatni jöttünk, vagy nyaralni? 🙂
Erre csak annyit mondanánk, hogy bizony, ha rendes anyagot akarsz, akkor abba azért bele kell tenni némi energiát, akkor is, ha Te most szabin vagy / nyaralsz.
A másik fontos dolog: el kell előre dönteni, hogy a kész anyagod milyen lesz, párbeszédek, monológok lesznek-e benne vágóképekkel (és eszerint tervezni a felvételeket), vagy netalántán egy zenére vágott anyagot akarsz összerakni.
Amennyiben zenére vágsz, akkor érdemes felfedezni a zenék 8-as köreiben rejlő lehetőségeket, annak érdekében, hogy
a tartalmat rá tudd szabni a zenére
A mai modern (pop) zenében léteznek ezek az ún. 8-as körök, amelyek ritmikailag felépítik az egész dalt, ezt egy blogposztban elmagyarázni elég nehézkes, mindenképp javasolnám, hogy less bele a videóba, amelyet a youtube csatornánkra készítettünk, és te is egy pillantás alatt meg fogod érteni, hogy mit is jelent ez.
Lényeg a lényeg, érdemes előre zenét választanunk, előre leszámolni, hogy milyen és melyik 8-as körök szerepelnek a zenénkben, ezek hogyan ismétlődnek, hogyan épül fel maga a dal… Amikor ezzel végeztünk, akkor erre rá tudjuk igazítani a jeleneteinket, a zene meghatározhatja, hogy mely típusú jelenetekből mennyi és milyen hosszúságú snittre van szükség.
Ha eképpen járunk el, akkor a vágott anyagunknak lesz egy speciális, ritmikai alapokon nyugvó „húzása”, kicsit úgy működik, mint az aranymetszés a képalkotásnál, aki nincs vele tisztában, hogy mi történik az nem érti, egyszerűen csak megállapítja, hogy „húú ez jó”. 🙂
4. A tenger néha igazán kék
Ha mindezekkel a dolgokkal megvagyunk, akkor a vágást követően már csak az utómunkázás van hátra: Nem leszólva azokat, akik ezzel keresik a kenyerüket, egy átlagember egyszerű videós számára nincs itt semmi misztikum, arról van szó, hogy egy kicsit még szükséges reszelni, retusálni az anyagunk színeit.
Mire gondolunk itt konkrétabban? Fotózással érdemes kezdeni egyébként (Snapseed nevű appal próbálkozhatsz), nem kell filterezni, speciális effekteket használni, csak játszogass egy kicsit az alap képbeállításokkal, mint expozíció, csúcsfények, szaturáció, árnyékok, fényerű, kontraszt, telítettség, és bizony ezek a dolgok a videóretusálás esetén is szóbajönnek.
Az utómunkázás már csak a pont az i-re.
Egy profi nyilvánvalóan heteket el tud azzal tölteni, hogy ezeket, és ezen kívül még sok minden mást is teljeskörűen és kompromisszumokat nem ismerve optimalizál, de itt mi most a Te nyaralós videódról beszélünk, ehhez pedig elég annyit tudnod, hogy utómunkázni kell, szinte kötelező, az utómunkába befektetett energiád mennyisége viszont nem kell, hogy túlzás legyen. Foglalkozz a vágással, az úgyis jó móka lesz 🙂
Szumma szummarum
Nem rejtettünk véka alá semmit az eddigiekkel, egy jó videóhoz megfelelő hardverre, és remegésmentes képre van szükség, tudni kell a körülbelüli forgatókönyvet, és ennek megfelelően készíteni a felvételeket, odafigyelve az alapvető képalkotási szabályokra (fények, aranymetszés).
Ha mindezzel megvagyunk, akkor bizony neki kell ülni, és egy megfelelő szoftver segítségével össze kell vágni, össze kell rakni az anyagot, ez néha igen-igen időigényes tud lenni, de már a félkész eredményt látva is mindig bizton állítható, hogy megéri – zenére vágással pedig hangulatos kis anyagokat lehet készíteni.
Ha ezek sem mondanak már újdonságot, akkor már csak egy kicsit a színeken és az alapvető képbeállításokon kell húzgálnunk.
Ennyi az egész! Elsőre furcsa lesz, de belejössz, és olyan videókat fogsz tudni gyártani, hogy bizony azt mások is meg fogják irigyelni.
Kíváncsiak vagyunk a véleményedre, szóval ha hasznosítottad tippjeinket, mindenképpen kommentelj youtubeon, facebookon, vagy küldj nekünk egy üzit.